 |
| Mit csinálsz most? |
Küldd el mobilon, weben. |
Barátaid tudnak róla. |
|
|
Mások mit csinálnak? |
Greg|T. Heart Legális DJ lett a Playboy főszerkesztője
Radnai Péter, aki korábban a Magyar Televízióban, majd mindkét országos kereskedelmi televíziónál is meghatározó személyiség volt, 2004 júliusa óta pedig a népszerű férfimagazin főszerkesztői posztját tölti be, immáron a profi DJ-kedés felé (is) vette az irányt.
"Az egész hobbiként kezdődött, amikor Lobenwein Norbi barátom meghívott a Szigetre, hogy a VOLT Teraszon játsszam le egyik délután 2 órán keresztül a kedvenc zenéimet, ahogy azt tette egy-egy másik napon például Ákos, Fiala János vagy Jeszenszky Zsolt is" - meséli Radnai Péter. "Aztán nem csak megtetszett a dolog, hanem elkezdtem komolyabban is beleásni magam, s rá kellett jönnöm, hogy ez is egy szakma, amihez érteni kell és komolyan kell venni, ha az ember jól akarja csinálni. Sokan gondolhatják azt, hogy ’ó, hát két zenét egymás után betenni nem nagy kunszt’, mint ahogy az újságírásra is hiszik azt, hogy csak betűket kell a papírra vetni, amit bárki meg tud csinálni, aki elvégezte az általános iskolát. A médiában sem szeretjük azokat, akik így gondolkodnak, és főleg az ingyen kajáért járnak a sajtótájékoztatókra, és teljesen érthető, hogy azok a DJ-k, akik éveken keresztül tanulják a szakmát, gyakorolnak és fejlődnek, rengeteg pénzt költenek a zenére, rossz néven veszik, ha mindenféle kutyaütő DJ-nek kezdi mondani magát, és elviszi előlük a munkákat, ráadásul sokszor fillérekért vállalva egy-egy fellépést, csak hogy ő lehessen a pultban."
Radnai Péter nem csak szavakban gondolja komolyan a diszkózást; már el is végezte az Európai Fény- és Hangakadémia alapfokú DJ-tanfolyamát, s folyamatosan gyakorol, s készül a Pro-DJ tanfolyamra is.
"Nagyszerű dolog, hogy jóval a harmincon túl is találtam egy olyan hobbit, ami nem csak leköt és szórakoztat, de újabb és újabb kihívásokat állít elém, fejlődési lehetőségeket, új utakat mutat, és egy teljesen más, számomra eddig ismeretlen világba enged betekintést. Csak kívánni tudom mindenkinek, hogy találjon az életében hasonlót", mesél a személyes indíttatásokról Radnai. "Persze ez nem azt jelenti, hogy az eddig életemet szögre akasztanám - sőt. Az új és a régi tevékenység remekül megfér egymás mellett, ahogy a régi és az új barátok is. A legfontosabb, hogy bármit csinálunk, bármilyen munkát végzünk, azt teljes erőbedobással, elkötelezettséggel, profin tegyük - és persze legálisan."
Utóbbi alátámasztására Radnai már decemberben be is fizette a MAHASZ felé a másolt hangfelvételek lejátszására jogosító éves átalány-jogdíjat. "Nincs olyan, hogy ’én ez és ez vagyok, ilyen-vagy olyan ismert ember, én nem fizetek, rajtam nem kérik számon, engem nem ellenőriznek’, stb. Ha ezzel a munkával én pénzt keresek, miközben mások alkotásait használom fel, nem kérdés, hogy jár az alkotóknak is ebből, mint ahogy az sem kérdés, hogy a törvény mindenkire egyformán vonatkozik."
A TV2 Aktív Extra című műsora már be is számolt az eseményről.
Az új év máris egy nagyszerű bulival kezdődött Péter számára: szilveszterkor éjféltől a Normafánál diszkózott egy elegáns szilveszteri partyn, majd hamarosan a Creol, az Oscar és további felső kategóriás szórakozóhelyeken tűnik majd fel egy-egy alkalommal a lemezjátszók mögött.
"Szívesen csinálom, ha hívnak, de mivel szerencsére van más munkám, egyetlen percet sem erőlködöm, hogy valahol diszkózhassak. S addig csinálom, amíg élvezem, amíg nem más, valóban szakmailag elkötelezett, ráadásul ebből élő diszkósok elől kellene elvennem a munkát, s amíg egyetlen számomra fontos barátom sem mondja azt, hogy ’Péter, ne hülyéskedj már!’" :-)
|
Greg|T. Heart elég gáz, hogyha van egy kis neve az embernek, és elkezd zenélni, rögtön az egész ország tud róla...más meg évekig szenved, és semmi...undoíró...
|
Rigi elfáradtam mára... holnap uszoda juppiiii:D este pedig buli Tündivel...kihasználunk miden napot amíg itthon vagyok:D
|
tomcsy!17 hali aki tud stormy ewlérhetöséget az irjon már köszi:)
|
Rigi Elkezdődött a visszaszámlálás :)))
|
Dj.Sned Boldog újévet mindenkinek!!!!!!!!!!!!
|
Greg|T. Heart sven, nézz szét rise fm forumba, hátha ott megtalálod amit keresel. sokan szoktak érdeklődni címek iránt. hátha szerencséd lesz!
|
Rigi nagyon fáradt vagyok, nem sikerült kipihenni a tegnap estét... holnap pedig dolgozni kell...
|
Geri[TraxxMonster] Semtex Ádám: Nem tudod,nemlesz valami buli balatonfenyves körül szilveszterkor?:)
|
Maya Ezért a pénzkereseti lehetőségért NEM KELL FIZETNI és NEM KELL VÁSÁROLNI semmit, sem NEKED, sem MÁSOKNAK, sem MOST, sem KÉSŐBB!
http://nyugdijnet.hu/ ?p=N154
|
Greg|T. Heart kora reggeli kis vidámság....:)))))
http://www .youtube.com/watch?v=1Qm3ADgAq vU&NR=1
|
Greg|T. Heart én ezzel kívánok kellemes ünnepeket mindenkinek:
http://www21.zip pyshare.com/v/3145278/file.htm l
|
|
|
 |
Ismered őket?
|



 |
 |
Regisztráltál már?

|
|
|
|
|